"A félreértések elkerülése végett: a kezdetről és a végről beszélek, eposzi és drámai súlyú történetről. Az életemről ugyanis". Jánossy Lajos író a Fradi körül fut koncentrikus köröket, amikor Életem meccse című sorozatunkban a futballról (is) beszél.
A világ legjobb közgazdászai közül is sokan felsültek, amikor egy válságot kellett volna előre jelezni, de a számítógépes modellek is tömegével mondtak csődöt - néha jobb eredményt hozott volna, ha pénzfeldobással próbálnak jósolni. Miért? Ki a hibás emiatt, és mit lehet tenni, hogy a későbbi kríziseket már lássuk előre?
Ki és miért akadályozná az internetezést egy kampánygyűlésen? Milyen technikai feltételei lennének ennek? Miért vannak civil ruhás rendőrök Magyar eseményein? A hvg360 biztonsági és titkosszolgálati szakértőket is kérdezett.
Lezárult az aláírások gyűjtése, itt az idő mérleget vonni, hogyan állnak rajthoz a pártok az önkormányzati választásokon. Az érdeklődést csökkentheti, hogy Magyar Péterék csak a fővárosban szállnak ringbe. Iványi Blanka és Martini Noémi összefoglalója.
Magyar Péternek jó oka van az elégedettségre, de a túlzott magabiztosság elhamarkodott lenne – derül ki a Medián kutatásából, amely részletesen felmérte, hogy honnan jöttek a Tisza Párt szavazói.
KG Ikonok címmel Kerekes Gábor munkái láthatóak (újra) az Artphoto Galériában. A nagy hatású fotográfusra halálának tizedik évfordulóján az életmű legfontosabb darabjainak, mára ikonikussá vált képeinek május végéig tartó kiállításával emlékeznek. Az esemény kapcsán három pályatárssal – Barta Zsolt Péter kurátorral, Jokesz Antallal és Drégely Imrével beszélgetett Bihari Ágnes.
Az orosz-kínai erőfeszítésekhez most már betársul az amerikai és európai szélsőjobb, valamint egy sor autoriter rezsim a maga hálózatával, írja a történész-politológus a The Atlanticben.
Az amerikai lap szerint a kínai elnököt barátként várják Magyarországon és Szerbiában is.
A Guardian szemleírója szerint a gázai tűzszünet egyetlen akadálya az izraeli miniszterelnök. Putyin a nemzetközi illiberális tengely irányítója, írja a Washington Post. Giorgia Meloni működését értékeli a Süddeutsche Zeitung. A lap az ukrajnai háború jelenlegi állásával is foglalkozik. A Wall Street Journal szerint hiú ábránd azt gondolni, hogy Hszi Csin-ping letett Tajvan megtámadásáról. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
"Magyar Pétert nem kell szeretni, sőt, bízni sem benne. Sem jellemében, sem otthonról hozott értékrendjében, de még tehetségében sem kell bízni. Bár valamit csak tud, ha 14 év óta egyedül ő tudott ennyi embert megmozgatni és pár hét alatt felépíteni egy eddig ismeretlen pártot 25%-os támogatottság fölé", írja szerzőnk, aki szerint őt és Magyar Pétert még mindig kevesebb választja el egymástól, mint mindkettőjüket Orbántól. Vélemény.
Nemzeti minimumot hirdetett Magyar Péter: programjában sok a slágertéma – korrupció-egészségügy-oktatás –, de kevés az újdonság. A 2026-os választások messzesége mellett tudatosság is lehet abban, hogy ígéretei impozáns teendőlistává állnak össze, de többségük nem túl konkrét ahhoz, hogy számonkérhető is legyen. Galicza Dorina és Lengyel Tibor írása.
Helene Bienvenu is ott volt a debreceni gyűlésen, és személyesen kérdezte Magyar Pétert. A francia lap számára Magyar Péter Ukrajna ügyében képviselt véleménye volt a legfontosabb.
Hogyan zajlanak a szándékosan kártékony személyes támadások a digitális platformokon? Milyen lépéseket tehetnek az egyének és szervezetek az ilyen támadásokkal szemben, beleértve a jogi és technológiai védekezési lehetőségeket is? Ezúttal erről volt szó a HVG Címlapsztori-szalonjában, ahol a szerkesztők kéthetenként az Eötvös 10. színpadán beszélgetnek vendégeikkel.
Milyen víziójuk van Budapestről? Hogyan kell érdemben gondolkodni a fővárosról?Mi a fontosabb, házakat építeni vagy összefűzni a közösségi tereket? Hogyan kell szervezni a közlekedést, és miért olyan nehéz meggyőzni a változtatások szükségességéről a város lakóit? Ezúttal erről volt szó a HVG Címlapsztori-szalonjában, ahol a szerkesztők kéthetenként az Eötvös 10. színpadán beszélgetnek vendégeikkel.
Egy nőt megölnek egy százezres városban. Egy férfit pár évvel később elkapnak egy brutális nemi erőszakért. Ő később bevallja, hogy rengeteg nőt molesztált. Az ügyeket mégsem köti össze a rendőrség négy évtizeden át. A DNS-technológia fejlődése és egy rágógumi most - úgy tűnik -, végre igazságot szolgáltat.
Két hangfelvétel jutott el lapunkhoz a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól, ezek hatórányi betekintést engednek abba, hogyan működött 2021-ben. A belső vitákban "kamuszámlákról", hiányról, nem megfelelő dokumentáltságról is szó esik. Az MKKP súlyos büntetést kapott az Állami Számvevőszéktől, és állítja, mára változtatott működésén.
Bár egy európai parlamenti képviselő alapfizetése 8757 euró (3,3 millió forint), mégis, hetven százalékuknak van valamilyen mellékállása. Közülük azonban csak 180-an kapnak pénzt is ezért. A Transparency International megvizsgálta és közzétette azt, amit erről tudni lehet.
A propaganda szerint minden baj gyökere a háború, ha béke lenne, elérkezne a kánaán. Ehhez képest a kormány most kiadott konvergenciaprogramja szerint a béke mindössze 0,3 százalékponttal dobná meg a GDP-növekedést. És hiába borzasztóak a háború hatásai, a kormány – Nagy Márton-i irreális optimizmussal – háborúval együtt is évi 4 százalékos növekedést vár 2025-től. Ha ez összejönne – aligha fog –, megszorításokra sem lenne szükség, az államháztartás egyszerűen kinőné a magas hiányt és államadósságot.
Huszonhét éve először halt meg csecsemő szamárköhögésben Bulgáriában, Spanyolországban pedig a tavalyi 7 után idén már 1077 esetet regisztráltak két hónap alatt, Hollandiában 7200-at négy hónap alatt. Hiába van ellene vakcina, a kontinensen mégis egyre több helyen bukkan fel a főleg csecsemőkre veszélyes fertőző betegség. Az, hogy Magyarországon jelenleg nincs ok aggodalomra, a magas átoltottságnak köszönhető, de a gyermekorvosok szerint így sem árt odafigyelni.
Gustav Klimt Lieser kisasszony című festménye idén januárban került elő. Vannak, akik szerint a tökéletesnek látszó előkészítés ellenére az ügyletet végző árverezőcég komoly hibákat vétett.
Néha a semmiből jött vállalkozók ígértek óriási magyar nemzeti cégeket, máskor a NER-ből valaki úgy gondolta, megpróbálja, mire képes, ha felvásárlás helyett saját vállalatot próbál összerakni. Megnéztük az elmúlt 14 év legizgalmasabb nagy ígéreteit és csúnya bukásait.
A tudomány beavatkozásáról az evolúcióba, ravasz, az anya-magzat kapcsolatból tanuló vírusról, molekuláris mimikriről, az influenzavírus és a gazdaállatok kapcsolatáról, valamint természetes ölősejtekről is ír a hvg360-on futó sorozatában a professor emeritus szerző.
Könyvében időutazásra hív minket az amerikai kutatópszichológus, Hal Hershfield.
“Stanieri Ovunque - Foreigners Everywhere”, vagyis Idegenek mindenütt. Ez a mottója a világ legnagyobb és leghosszabb művészeti seregszemléjének, amely április közepétől november közepéig látható Velencében, s várhatóan több mint 800 ezer látogatót vonz majd.
Bőven volt mit feldolgoznia, hiszen megélte a XX. század legnehezebb periódusait. Kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg.
Két magyar nyelvű könyv is megjelent a Csengetett, Mylord? című angol komédiasorozatról, amelyért különös módon Magyarországon rajonganak a legtöbben és a legkitartóbban.
A kiskorúak veszélyeztetése kategóriában is nagy az ugrás, kétszáz osztályt adnának ki a 18 év alatti sértettek.
Kozma Lilla Rita író, szociális munkás azt állítja, hogy 15 évesen, amikor a Fidelitas tagja volt, Kaposváron szexuális bántalmazás áldozata lett. Egy családos, fideszes helyi önkormányzati képviselőről beszél, aki jelenleg is a közgyűlés tagja. Kozma Lilla Rita egyike annak a hat, ahogy őket nevezik, túlélőnek, aki a kegyelembotrányt követően, szakértőkkel közösen dolgozott ki gyermekvédelmi javaslatokat. Bár nem nevezi meg nyilvánosan a politikust, de háttérbeszélgetéseink alapján sikerült beazonosítanunk az illetőt. A férfit és egy, a beszélgetésben nevesített másik embert telefonon értük el, az ő álláspontjukat az interjú végén olvashatják.
Újabb gyerekotthoni eset is jelzi: egyáltalán nem hézagmentes a kormány által bombabiztosnak beállított jövőbeni szűrőrendszer. Török Ágnes Tolna megyei riportja.
Minél több a zöldterület a lakásuk közelében, annál erősebb lesz a gyerekek csontja – mutatták ki belga kutatók.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: letámadás, darázsfészek, Puskin-művelet, razzia, kampuszlázadás.
Korai tapasztalataink mindannyiunkra hatással vannak. Sokunk esetében a gyermekkori traumák tönkreteszik a felnőttet, akivé válunk: megakadályozzák, hogy megéljük a valódi érzéseinket, vagy hogy hosszan tartó, egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki. Alex Howard terapeuta Nem a te hibád című könyve segít megérteni a minket ért trauma hatásait, biztonságos határokat húzni, és kapcsolódni az érzéseinkhez, hogy teljes életet élhessünk. A HVG Könyvek gondozásában megjelent kiadványból több részt is közlünk a következőkben.
Áll a bál a Fészek Művészklubban, miután egy tagokból és vendéglátós vállalkozókból álló csoportosulás váratlanul leváltotta a művészekből álló elnökséget. Az ügyben bírósági eljárás is indult. Van, aki azt állítja, hogy fizikai összetűzés is volt, a hírbe hozott fél ezt tagadja. De hogy süllyedt a kocsmai csetepaték szintjére a kultúra epicentrumának számító Fészek és mit keresnek a kapujában verőembernek kinéző biztonságiak? És kérdés az is, hogy valójában mennyire az egyesületért, és mennyire a milliárdokat érő, kerthelyiséges, belvárosi műemléképületért dúl a harc.
A Fradi Ferenczvárosi Torna Clubnak született (a korabeli helyesírás szerint) 125 évvel ezelőtt, 1899. május 3-án, hamarosan megalakult a legfontosabb részlege, a futballszakosztály is. Amikor a Fradi becenév ráragadt, már Európa-szerte ismerték és becsülték. De hát újszülöttnek még ő is kicsi volt, bár Ferencváros legnagyobb polgárai bábáskodtak körülötte.