Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: merénylet, Orbánkamu, Nerci, <strong>kényszerszuverenitá</strong>s, kiberbarátok.
Bhutánban ötévente boldogságügynökök veszik nyakukba az országot, hogy képet kapjanak a lakosság boldogságszintjéről. Egyiküket egy magyar–bhutáni rendezőpáros, Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai követte éveken át, hogy dokumentumfilmet készíthessenek róla és a felmérésről.
A szemtanúk százai előtt a kortárs irodalom elismert alkotóját életveszélyesen megsebesítő merénylő a 35 éve érvényben lévő halálos ítéletet akarta végrehajtani. A támadást az áldozat, Salman Rushdie könyvben örökítette meg.
"Einstein szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy az eredmény más legyen." Biztonságpolitikai szakértő szerzőnk szerint lehetséges a régi közel-keleti kérdésekre új válaszokat adni, mi több, új válaszok nélkül nem is lehetséges a helyzet rendezése. Vélemény.
A kísérletben a mesterséges intelligencia reakcióit valós emberi válaszokkal állították párhuzamba.
Egy hónappal az önkormányzati voksolás előtt véglegessé vált, kik méretik meg magukat szűkebb-tágabb pátriájukban.
Az okostelefonénál nagyobb képernyőt és a laptop által kínáltnál nagyobb kényelmet ígértek a tabletek bevezetésével. Reményből és lendületből nem volt hiány, ám mostanra bebizonyosodni látszik: éppen csak az emberek nem akarnak felszállni a vonatra.
Oroszország a vártnál ellenállóbbnak bizonyul, Ukrajna viszont meggyengült, többet kell tenni Kijevért. Szlovákia a Robert Fico elleni merénylet után, az erőszakból a szélsőjobboldal húzhat hasznot, az EU nem áll készen a bővítésre - témák a világlapokból.
"A nyugati és a hazai dollársajtóban megjelent álhírekkel ellentétben Kínában egyáltalán nem üldözik a keresztényeket, mivel a Kínai Kommunista Párt kereszténydemokrata párt, míg az úgynevezett keresztények, akiket üldöznek, valójában Amerikából pénzelt kommunisták." Vélemény.
Hszi Csin Ping kínai elnök látogatása nem segített megoldani a Kína és az Európai Unió hosszú távú problémáit, amelyek a kétoldalú viszonyt terhelik.
Mindenkit üdvözlök a magyar politikai palettán, aki hajlandó tenni és kockáztatni azért, hogy lebontsa ezt a rendszert – mondta a HVG-nek Donáth Anna, a Momentum elnöke, EP-lista-vezetője, aki vállalná a politikai felelősséget, ha pártja egyetlen mandátumot sem szerez az európai parlamenti választáson.
A közelgő európai választások kampányának eseményei világítottak rá arra, hogy veszélyesen eldurvult, és erőszakba torkollik a német politikai vetélkedés.
Vlagyimir Putyin megkezdte ötödik államfői mandátumát, világossá téve, hogy Moszkva nem akarja leállítani ukrajnai háborúját. A 24 éve hatalmon lévő politikus felfelé buktatta egykori bizalmasát, Szergej Sojgu védelmi minisztert.
Kétszer is bevezették az elmúlt 130 évben Magyarországon az utcai automatákat, amikben a kormány immár gyógyszereket is kiadhatóvá tenne. Békebeli és szocialista pénzbedobós gépek kaszinótojással, pezsgővel, villanykörtével és Ottlik Géza kedvenc szendvicsével.
A lengyel tulajdonos a jelek szerint jól járt, amikor megvette az immár szerte Kelet-Közép-Európában szolgáltató vállalkozást.
Hőssé vált a Bayer Leverkusen szurkolói körében a spanyol Xabi Alonso, mert nemcsak az első német bajnokságot nyerte meg a klubbal, hanem új európai veretlenségi rekordot is felállított.
A Katona József Színház ősbemutatóján a család és a történelem viszonylatában merül fel a kérdés Ascher Tamás új rendezésében. Ki a felelős?
Egy tavalyi felmérésből kiderült, melyek azok a dolgok, amelyeket a leginkább lopják a magyarok. KAP szerint a lista megmutatja: mindenki a főételt meg a desszertet várja. Előkerül Mészáros Lőrinc is, valahogy a lopásról a leggazdagabb magyar jut Elek Peti eszébe. "Becsipogott az M7-es", teszi hozzá Litkai. Na, de melyik az az üzletlánc, ahol nem emelkedett a bolti lopások száma? És mi a helyzet a rossmannos és DM-es biztonsági őrökkel? Azt is megtudhatjuk, hogyan mi fán terem a wishes James Bond.
Belegabalyodtak a közvélemény-kutatók számaiba műsorunk szereplői, nem is találnak támpontot bennük a választás kimenetelére. Azt is csak tippelgetik, hogy mi lehet a kínai hitel fedezete, a reptér, a Balaton vagy BAZ-megye? Azt viszont nem tartják kizártnak, hogy Hatvanpusztán már felépült az atomerőmű, csak mi Pakson keressük. Ez a Szuvenír 5. adása.
A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában egy baloldali, háborúpárti hálózat képét festette fel a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban, ráadásul úgy, hogy ő is elismerte: semmilyen bizonyítéka nincs erre.
Újabb közpénzmilliárdok úsznak el azzal, hogy földbe állt az üzem, amelynek alapkövét a város szülötte, Áder János akkori államfő tette le.
A kínai kormány szép lassan, szelíden, állhatatosan átírná nemzeti jelképeinket, hogy felejtsük el azt a piros-fehér-zöld zászlót, meg az EU-s kéket, írja szerzőnk, aki felidézi egy évekkel ezelőtti kínai látogatását, és megidézi a Budapestre látogató Hszi Csin-pinget. Vélemény.
Magyarországon is egyre népszerűbbek a Balkán ételei, amelyek közül sok török közvetítéssel került be az étrendbe. Bár a salátákat, húsokat és sajtokat a helyszínen a legjobb megkóstolni, itthon is egyre könnyebben elérhetők a szomszédos országok finomságai. Nehéz rendet tenni a balkáni ételek között, de nem lehetetlen, csak arra vigyázzunk, hogy hol, milyen néven kérjük.
Az utolsó pillanatban is próbálnak szponzort vadászni, hogy jövőre elindulhasson a Haladás a másodosztályban. Egy anyagilag iszonyatos bukást hozó stadionépítés, az önkormányzatok kivéreztetése és az is kellett a szombathelyi káoszhoz, hogy a tulajdonos cégei bajba kerültek, épp miután elvált Mészáros Lőrinc lányától.
Egy-két éven belül ezermilliárdos árbevételt hozhatnak az Orbán-kormányhoz közel álló cégeknek azok a megállapodások, amelyeket Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatásán írtak alá. Peking propagandagépezete jogsértő módszerekkel is segít Brüsszel közös elfoglalásában. Martini Noémi és Szabó Yvette cikke.
A Delsk Group egyik profilja letelepedésért pénzt kínáló kínai befektetőket segíteni szerte a világban.
Lesújtó véleménnyel vannak a szakértők a tavaly júliusban indult, erőből bevezetett hulladékgazdálkodási koncessziós rendszerről. A kormány engedélyt kér az EU-tól arra, hogy a magyarokat szennyezettebb környezetben tarthassa.
Bár a Parkinson-kórt elsősorban mozgászavarnak tekintik, svájci idegtudósok kutatása szerint a betegség észlelési zavarokhoz is vezethet. Például az ilyen betegek fokozottabban hajlamosak a túlzott túlszámlálásra is.
Meg lehet előzni a csúnya hegek megmaradását, ha beválik a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatóinak eljárása.
Napokon belül letölthető lesz a a Digitális Állampolgárság Program applikációja, majd megindul a regisztráció is. Rövidesen minden okmány és ügyintézés minden magyar állampolgár mobiljába költözhet, ha akarja. Érdemes figyelni pár dologra.
Vidéken sok ember reménytelen agitálás helyett gyorsan, jelentős változást akar. Ehhez a Tiszának a nagyvárosokon kívüli világ szükségleteit és érdekeit is képviselnie kell, helyi potentátok helyett a helybeli szellemi és közösségi vezetőknek kell teret adnia – írja szerzőnk. Vélemény.
Ordas Eszter neve nemrég egy hajós kartellügyben került elő, szűk egy hónapja pedig hajós cégek nevében próbálta elérni, hogy Budapest ne szigorítsa a terveinek megfelelően a dunai hajózást. Ha beül a közgyűlésbe, vajon kinek az érdekei szerint jár majd el? – sugallja a kérdést a főpolgármester.
Hamarosan kockázati tényezőként értékelik a hitelezők, ha az adós vállalat nem fenntartható módon működik. Első körben azonban még nem büntetik, csak feltérképezik ügyfeleiket a bankok.
Keressük a magyarázatot arra, miért tartóztatták le a rendszerváltás óta minden kormány által elfogadott Suha György Afrika-szakértő diplomatát. Kérdés, szerepe lehetett-e ebben annak, hogy bírálta az Orbán Gáspár által ambicionált csádi katonai missziót.
A magánmecenatúrára épülő, köveskáli Káli Art Inn által negyedszerre meghirdetett pályázatot lezáró kiállítás egyedi bepillantást enged a hazai kortárs szobrászat színterére. A most megnyílt szabadtéri tárlaton a 15 legjobb pályamunka látható, köztük az idei győztes, Gaál Tamás alkotása. Nagy Mercédesz cikke.
A gyermekek bevonását, részvételét tiltani a jelen kor politikai kampányaiban életszerűtlen volna – egyetlen kivétellel, írja szerzőnk, aki azt is elmondja, mi a baj a "politikai pedofília" kifejezés használatával. Vélemény.
Minden futballrajongónak megvan az élete meccse. Sőt, talán több is. Arra kértük sorozatunk szerzőit, hogy válasszanak ki egyet (esetleg egyet-kettőt), és meséljék el a személyes történetüket. Mint tudjuk, a labdarúgás nem élet-halál kérdése. Több annál. A hvg360 az Életem meccse sorozattal hangolódik az idei labdarúgó-Eb-re, bár, ha jobban belegondolunk, amúgy is járt már egy ilyen sorozat. Az olvasóknak és nekünk is.